A fejlődési szemléletmód az én olvasatomban a folyamatos tanulást, fejlődést jelenti személyiségünk tekintetében.
Az igazi cél, az oda vezető út teljes élvezete és nem csak annak elérése, beteljesedése.
De hogyan tudom ezt a szemléletmódot kialakítani a gyermekemnél? A válasz egyszerű: személyes példamutatással és a gyermek önbizalmát növelő visszajelzésekkel.
Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem professzora szerint a gyermekek nagyon érzékenyen reagálnak és komolyan veszik azokat az üzeneteket, melyek arra vonatkoznak, hogyan gondolkodjanak saját magukról. Erre példa Haim Ginott gyermeknevelési szakértő története:
Az ötéves Bruce új óvodába ment az anyukájával. Amikor megérkeztek, felnézett a falra kitett festményekre, majd megkérdezte: „Ki csinálta ezeket a ronda képeket?” Édesanyja sietve kijavította: „Nem szép dolog rondának nevezni a képeket, hiszen olyan szépek!’ De az óvónő pontosan tudta mire gondol Bruce. „Itt az óvodában – magyarázta neki – nem muszáj szép képeket festened. Csúnya képeket is festhetsz, ha éppen ahhoz van kedved.” Bruce pedig megkönnyebbülten elmosolyodott, mert a kimondott kérdés mögötti valódi kérdésre kapta meg a választ: hogy mi történik azokkal a kisfiúkkal, akik nem tudnak szépen festeni.
Azután Bruce észrevett egy törja megint kijavította: „Mit számít az, hogy ki törte össze? Úgysem ismersz itt senkit.” Az óvónő azonban megint megérött tűzoltóautót. Felvette, és öt évének minden magabiztosságával megkérdezte: „Ki törte el ezt a tűzoltóautót?” Az anytette a kérdés lényegét. „A játékok arra valók, hogy játszanak velük – válaszolta. Néha bizony eltörnek. Ez előfordul.” Vagyis Bruce megint megkapta a választ az őt érdeklődő kérdésre. Hogy mi történik azokkal a kisfiúkkal, akik eltörik a játékokat. (Carol S. Dweck: Szemléletváltás)
A miért? adott, a hogyan? tanulható.
Ha ez ennyire jó, akkor természetesen akarom! De hogyan tudom megvalósítani. Melyik az a módszer, ami folyamatosan ott van a kezemben, csak jól kell vele gazdálkodnom? Ez nem más, mint a dicséret.
Azt alapvetésként fogadjuk el, hogy a gyermeknek szüksége van a dicséretre. Ott kell nagyon tudatosnak lennünk, hogy ez mire vonatkozzon. A miért? adott, a hogyan? tanulható. A dicséret tehát nem lehet rossz, de lehet jobb! Hatékonyabb! Motiválóbb!
Csak egy evidens példa: gyermekünk elkészít egy rajzot. Odaáll elénk és várja a visszajelzéseinket. Az nem kérdés, hogy megdicsérjük a munkáját, de hogyan?
- „De ügyes vagy!”, Nagyon szépet rajzoltál! vagy
- Látszik, hogy nagyon sokat dolgoztál rajta! Örülök, hogy ennyi színt használtál a készítésekor!
A titok az átkeretezésben van. Ne a végeredményre, hanem a folyamatra, a befektetett munkára helyezzük a hangsúlyt, azt sugallva gyermekünknek, hogy képesek elsajátítani az adott készséget, tudnak fejlődni benne.
Ezekkel az átgondolt, pozitív, bátorító visszajelzésekkel rendkívüli módon tudjuk gyermekeink olyan készségeit megerősíteni, mint az önálló gondolkodás, önálló feladatvégzés, önmaga helyes értékelése.
A kivitelezésre egy példa:
A dicséret repertoárodra gondolj úgy, mint az autó tankjára. Evidens, hogy a kúton a megfelelő üzemanyagot tankolod az autódba. A dicséret tankod feltöltésénél mond magadnak: „Tele kérem bátorító dicsérettel!” És az a továbbiakban szinte kifogyhatatlan lesz számunkra.
Az "üzemanyagra" néhány ötlet:
